2011. március 18., péntek

Sósrúd zsenge csalánnal



A piacon, kicsi nénike árult négy  halom zsenge csalánt, mind megvettem tőle, mert már ugrok a zöldre! Egy kevésből sütöttem ezt a sós rudat, a többiből majd teát fogok főzni, ettől várom majd a csodát, a tavaszi fáradságomra.

Hozzávalók:
  • 30 dkg. liszt
  • 10 dkg. vaj vagy margarin
  • 1 nagy marék csalán
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál tej
  • 1 evőkanál tejföl
  • 4 cikk fokhagyma
  • 3 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, egész kömény.
A csalánt folyó víz alatt alaposan lemostam,  fövő sós vízben 3 - 4 percig főztem, majd leszűrtem.
Amikor már kihűlt, pépesre turmixoltam a fokhagymával. A lisztet egy tálba szitáltam, közepébe mélyedést fúrtam, ide került a puha vaj / margarin, a csalánt, borsót, sót, 2 tojást,  tejet és a tejfölt. Alaposan összegyúrtam, majd hűvös helyen pihentettem kb. 1 órát. A megmaradt egy tojást felvertem pici sóval, lisztezett deszkán a tésztát fél cm. vastagságúra nyújtottam, 2 cm. széles csíkokra vágtam, lekentem a tojásos keverékkel, köménymaggal megszórtam. Előmelegített sütőben, 20 - 25 perc alatt megsültek.

3 megjegyzés:

  1. Ötletes, ilyent még nem is hallottam, de nagyon tetszik, azt hiszem megyek csalánt szedni holnap. Egyébként mi csalán levest is szoktunk főzni, füstölt hússal, isteni.

    VálaszTörlés
  2. Én is szoktam a csalánból levest, főzeléket, de olvastam valahol salátáról is, azt még nem próbáltam!

    VálaszTörlés