2011. június 14., kedd

Cseresznyekrém, csokis kapszliba


Nagyon szeretjük a cseresznyét, és mivel szinte mindig van itthon  mostanában,  ez a csokis finomság is, ebből született. Nagyon egyszerű, előre elkészíthető, viszont, mini papír kapszli szükséges hozzá a muffin papír, mini változata,  ez lesz az alap.

Hozzávalók:
  • 20 dkg. étcsoki (minimum 55%)
  • 2 evőkanál tehéntúró
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1 tasak vaníliás cukor
  •  cukor ízlés szerint
  • 1/2 citrom reszelt héja
  • jó marék cseresznye, kimagozva.
A  csokit, gőz fölött felolvasztottam, kenőtoll segítségével, kikentem a papír kosárkák belsejét, hagytam kissé megdermedni, majd újabb réteget kentem rá, vigyázva, hogy a szélei is legyenek alaposan bekenve, különben törni fog.  Ezután a hűtőbe hagytam teljesen megkötni. 


A túrót összekevertem a tejföllel, cukorral, vaníliával, citromhéjjal, és az apróra vágott cseresznyével. Ha a csoki megkötött, óvatosan leválasztható a papírról. A krémet, csak fogyasztás előtt töltsük a kosárkákba, ellenkező esetben, könnyen elázhat . Cseresznye szemekkel díszítettem. Isteni, könnyű, desszert!



6 megjegyzés:

  1. Hát elhiszem , hogy isteni finom, és nagyon ötletes, egyszer ki kellene próbálnom, bár biztos pepecsmunka egy kicsit kikenni a kis kapszlikat, de a végeredmény kárpótol, hiszen gyönyörű.

    VálaszTörlés
  2. Kati, aki ibolyát kandíroz, annak ez meg sem kottyan:) tényleg, pillanatok alatt elkészül,nem macerás!

    VálaszTörlés
  3. Micsoda remekmű! Nagyon csinoskák!!

    VálaszTörlés