2012. december 30., vasárnap

Olívás csavart rúd


Ugye, elengedhetetlen kellék ilyentájt a sós ropogtatni való! Ez pont olyan, mint amit elvárunk egy ilyen sütitől, sós, kellő képen ropogós. Nálunk, nagy hagyománya van az olajbogyónak,  szinte mindig van itthon, ezáltal a gyerek is nagyon szereti, akár csak magában csemegézni, lehet zöld, töltött vagy nem töltött, fekete, bármelyik.
Én, például gyógyhatása miatt is szoktam használni, ugyanis, hiszitek vagy sem, amikor gyomorégésem van, bekapok 2-3 darabot, és a magját is  lenyelem, ettől perceken belül megszűnik a panaszom!

Hozzávalók:
  • 12,5 dkg. margarin
  • 18 dkg. finomliszt
  • 2 tk.só
  • 1 mokkáskanál fehérborecet
  • 1 dl. hideg víz
  • 1 tojás
  • 5 dkg. magozott fekete olajbogyó
  • 1 ek. szezámmag.
Gyors mozdulattal összegyúrtam a hozzávalókat, a tojás és a szezámmag kivételével, fóliába csomagolva 1 órát a hűtőbe pihentettem. Lisztezett deszkán, fél centiméter vastagságú téglalappá nyújtottam, megkentem a felvert tojással és a szezámmaggal, megszórtam. 1,5 cm-es csíkokat vágtam belőle, majd hármat-négyet csavartam rajtuk, így helyeztem a kikent, lisztezett tepsire.  Előmelegített 180 fokos sütőben, 15-20 perc alatt szép pirosra sültek.  


2012. december 25., kedd

Halsaláta


A finisbe, még megosztom veletek ezt a saláta receptet !

Hozzávalók /4db. 2 dl.-es formához/ :
  • 1 közepes alma
  • fél citrom leve
  • 6 dkg. ecetes uborka
  • arasznyi póréhagyma
  • 1 olajos tonhal
  • 12 dkg. majonéz
  • 4 ek. tejföl
  • só, fehérbors
  • 1 kk. csípős mustár
  • 6 lap zselatin (10g.)
  • 8 ek. fehérbor.
Az almát meghámoztam, apróra kockáztam, és a citrom levével meglocsoltam. Az uborkát ugyan csak felapróztam. A pórét felkarikáztam, leforráztam és így hagytam 5 percig állni, majd papírtörlő között leitattam róla a felesleges vizet. A halat lecsöpögtettem, villával összetörtem. 
A majonézt simára kevertem a tejföllel, sóztam, borsóztam és a mustárral ízesítettem, beleforgattam az almát, uborkát, pórét és a halat. A zselatint a csomagoláson leírtak alapján felpuhítottam, majd kinyomkodtam, és a felforrósított borban felolvasztottam. Folyamatosan keverve, a salátához öntöttem. (egyelőre híg lesz, de majd megköt!) Hideg vízzel kiöblített formákba, színültig töltöttem, és legalább 3 óra alatt köt meg, én egy nappal előzőleg készítettem el.
Tálalásnál, a formákból kiborítva tetszés szerint díszíthető. Pirítós illik hozzá. 


Karácsonyra!

kép forrása

Legyen mindenkinek nagyon boldog, meghitt,békés Karácsonyi Ünnepe, a szerettei körében !

2012. december 20., csütörtök

Sós kuglóf


Annyi sok finom kuglófot láttam blog társaimnál, hogy kedvet kaptam hozzá.  Úgy gondoltam, mivel több az édes süti Karácsonyra, inkább sós változatot sütök, párom nagy örömére!
Különleges és finom, szilveszteri vendégvárásra is megsüthető!
 

Hozzávalók:
  •  4 dkg. élesztő 
  •  kb. 2 dl. langyos tej 
  • 1 tk. cukor
  •  8 dkg. vaj 
  • 45 dkg. liszt 
  • 2 tk. só 
  • 1 ek. Vegamix 
  • 2 db. tojás 
  • 15 dkg. sonka 
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  •  10 dkg dióbél.
A meglangyosított tej felébe morzsoltam az élesztőt, a cukrot, majd hagytam felfutni. A vajat megolvasztottam, lehűtöttem, hozzáadtam a liszthez, sóval, Vegamixel, tojásokkal, és a megkelt kovásszal, és a megmaradt tejjel,jól összegyúrtam, hagytam a duplájára kelni. Közben, felvágtam apróra a sonkát, a petrezselyemzöldet, diót, beledolgoztam a megkelt tésztába. Kivajazott, kilisztezett kuglófformába tettem, letakarva, hagytam további 20 percet kelni.  180 fokon sütöttem, kb. 40 percet.
Tűpróba kötelező! 

 Egy olvasom e-mailben kérdezett, hogy ez mit jelent? A tésztába, fogvájót/hústűt/hurkapálcát/ vagy e célra árusított „szerszámot” azért használunk, mert ezzel ellenőrizhető, hogy megsült a remekmű, ugyanis, ha bele szúrjuk, és ráragad a tészta, azt jelenti, hogy még nincs megsülve, viszont, ha száraz, akkor már készen van!
Kihűlve szeletelhető! 




2012. december 19., szerda

Sárgarépás-póréhagymás leves sajttal


Krémleves kedvelőknek kötelező elkészíteni! Isteni finom, melengető ebben a zimankóba.

Hozzávalók:
  • 4 sárgarépa
  • 3 nagy krumpli
  • 1 póréhagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. csípős mustár
  • 1 liter húsleves
  • 10 dkg. reszelt sajt
  • 1 ek. vaj
  • só, bors, mustár.
A zöldségeket felkockáztam, a sárgarépát, pórét, a felhevített vajon megpirítottam, a zúzott fokhagymát is. Sóval, borssal ízesítettem, felöntöttem a húslevessel, és a kockákra vágott krumplit hozzáadva puhára főztem. Botmixerrel pürésítettem, belekevertem a mustárt, és ha még szükséges, utánaízesíthető. Megszórtam a reszelt sajttal, forrón tálaltam. Én pászkával ettem.


2012. december 17., hétfő

Pralinéhab narancszselével


 Főleg, saját kedvemre készítettem, azért a többiek is kaphattak belőle :) Önzőségemet nézzétek el, ugyanis, születésnapom volt. Mivel közelegnek az ünnepek, nem szerettem volna még tortát is sütni, inkább egy gyors, pohárkrémet választottam  desszertnek. Méltó helye lehet akár az ünnepi asztalon is, a finom habot, kiválóan kiegészíti az üde, savanykás narancsos zselé.

Pralinéhabhoz:
  • 8 dkg. étcsoki
  • 10 dkg. mogyorós nugát
  • 1 ek. rum
  • 2,5 dl. tejszín.
 Narancszseléhez:
  • 4 narancs
  • 3 ek. cukor
  • 1 vaníliás cukor
  • 2 tk. étkezési keményítő
  • kis darab fahéj
  • 4 csillagánizs
  • 2 habcsók+ színes cukor díszíteni.
Vízgőz fölött, felolvasztottam a csokit és a nugátot, amikor felolvadt, hozzáöntöttem a rumot.  A tejszínt kemény habbá vertem, óvatosan összeforgattam a már langyosra hűlt csokis masszát, lefedve hűtőbe tettem.
A narancsok levét kifacsartam, én beletettem a rostot is, hozzákevertem a keményítőt, a csillagánizst, fahéjat, és feltettem főni, közben szüntelenül kevergettem. Amikor kellőképpen besűrűsödött, hozzáadtam a vaníliás és a sima cukrot, (ízlés szerint lehet édesebb is), ezt a masszát is hagytam langyosra hűlni, majd felváltva rétegeztem poharakba, 4 pohárra való lett. Tetejét összetört habcsókkal, cukorral díszítettem, behűtve tálaltam.


ötletadóm

Kis angyali történet

egyik kedvenc angyalkám :)

Erről én is tudnék mesélni...de, most Ildikó teszi ezt, a Nála meghirdetett játékban tudtok meg többet  itt !

2012. december 15., szombat

Csillagos, lekváros "ravioli"


Ezt a csodás sütit még Bors and Pepper oldaláról kölcsönöztem, pont egy éve. Roppant mutatós, kifejezetten Karácsonyi süteménynek mondhatnám, (bár én pont nyár elején sütöttem meg először!) talán, a mutatós külleme miatt, kis csillag a tetején, finom töltelékkel, ami egyébként bármi mással variálható, én maradtam a lekvárnál.

Hozzávalók:
  •    45 dkg. liszt
  •    1/2 kk. sütőpor
  •    csipet só
  •   1 db tojás (+1 a kenéshez)
  •    12 csepp mandula aroma
  •    25 dkg lágy vaj / margarin
  •    15 dkg.  porcukor
  •   1 vaníliás cukor
  •   1 citrom reszelt héja
  •    sűrű lekvár (nálam most áfonya) töltéshez

A lisztet a sütőporral és sóval átszitáltam. A tojást villával kicsit felverve, hozzáadtam a mandulaaromát és a vaníliát. A margarint habosra vertem, hozzáadva a tojást, majd a cukrot, amivel egyneművé kevertem.  A liszt felét és a citrom reszelt héját belekevertem a margarinos keverékbe, majd hozzáadtam a maradék lisztet és sima tésztává dolgoztam. Cipót formáztam belőle, fóliába csomagoltam és 1 órára a hűtőbe tettem. Ennek leteltével a cipót 2 mm vastagságúra kinyújtottam  (ha 2 fólia között végezzük e műveletet, kevésbé fog ragadni). Egy kis pogácsa szaggatóval  korongokat szúrtam és minden második koron  közepét keresztbe bevágtam.

A leszakadó tésztát visszagyúrjuk, és újra kinyújtjuk. Ha szükséges előtte pár percre berakhatjuk a mélyhűtőbe.
  A nem bevágott korongokra, került,  1 kk. lekvár, széleit a tojásfehérjével lekentem, ráhelyeztem az X-be vágott korongot, és a fólia henger segítségével(vagy likőrös pohárral, de nekem akkorák voltak a korongok, pont mint a pohár átmérője, így ezt találtam ki) finoman rányomtam, így kell elképzelni ...


Tetejüket lekentem a tojássárgájával, amibe 1 kk. tejet is kevertem, 180 fokos előmelegített sütőben, 15-20 percig sültek. Csak szigorúan dobozban elzárva éri meg  az ünnepeket!

2012. december 11., kedd

Csirkés buritto


Egészen egyszerűen, összeházasítottam a magyar és mexikói ízeket! Grillcsirkéből mindig marad, ezért ennek a felhasználásához igazodtam. Tortilla, buritto, mind remek, mexikói specialitás, amibe többek közt, bab is kerül, meg csípős szósz, ebből mindkettő kimaradt. Hol a magyar beütés?  a hozzávalókból máris kiderül!

Tortillához:
  • 12 dkg finomliszt
  • 12 dkg. kukoricaliszt
  • 1 kk.só
  • 1 kk.sütőpor
  • 2 ek. olaj
  • 2 - 2,5dl. langyos víz.
Töltelék:
  • sült hús maradék (ha nincs 1 csirkemell)
  • olaj
  • só, bors, pirospaprika
  • 1 ek. méz
  • saláta
  • lilahagyma
  • káposzta
  • paprika+ csípős paprika
  • csicsóka.
Öntet:
  • 2 dl. tejföl
  • 2 cikk zúzott fokhagyma.
Először a lapokat készítettem el, a hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrtam, letakarva hűtőbe tettem. 
A csirkét egyforma  csíkokra vágtam, meglocsoltam egy kevés olajjal, megszórtam a fűszerekkel, mézzel, jól összeforgattam, majd forró serpenyőben, minden oldalát megpirítottam. A salátát megmostam, hagymát felkarikáztam, a káposztát, paprikát, csicsókát vékony csíkokra vágtam. A tejfölben elkevertem a sót, fokhagymát. A tortilla tésztát elosztottam 6 részre, majd mindegyiket egyenként, vékonyra kinyújtottam. Felforrósított teflonba (nem kell kikenni!) tettem, majd amikor kezdett felhólyagosodni, megfordítottam.


A kisült lapokat megkentem a tejfölös öntettel, megszórtam hússal, majd a zöldségekkel, a miénkbe erős paprikát is tettem, feltekerve kínáltam. 
A fiúk kézzel-lábbal tiltakoznak a csicsóka ellen, még csak meg sem akarták kóstolni. Én nagyon szeretem,  3 évig kimaradt az életemből, ezért aztán, szinte mindenhez eszem, nem szoktam őket becsapni, most először megtettem, persze, utólag bevallottam, elmondásuk szerint, észre sem vették!



2012. december 7., péntek

After eight süti


Ettetek már sült csokit, piskóta ágyon? Na, ez most olyan, és éppen e különleges eljárás ragadta meg a figyelmemet. Már készítettem, after eight likőrt, és gondolom rájöttetek, hogy nagy rajongója vagyok annak a bizonyos étcsokis - mentatöltelékes csoki csodának, így most, ezt a sütit is, a szívembe zártam :))  

Hozzávalók:
  • 30 dkg. liszt
  • 3 tojás
  • 180 gr. natúr joghurt/ lehet vaníliás is
  • 28 dkg. cukor
  • 4 ek. mentaaroma
  • 6 dkg. kókuszreszelék
  • 80 gr. olaj
  • 1 vaníliás cukor
  • 1 sütőpor
  • 25 dkg. keserű csoki.
Első lépésben, a sütőt előmelegítettem 180 fokra. A csokit, nagy lyukú reszelőn lereszeltem. Egy közepes tepsi méretű sütőpapírt bevizeztem, így terítettem a tepsi aljára, majd elosztottam rajta a csokireszeléket. 
A többi hozzávalót alaposan összedolgoztam, majd a csokira öntöttem. 25-30 percig sütöttem. A tepsiben hagytam langyosra kihűlni (mert már nem bírtam magammal!) vágódeszkára borítottam, és lehúztam a sütőpapírt. Hidegen szeleteltem, tetejét még megszórtam kusszal.



A recept  forrása .

2012. december 6., csütörtök

Cukros alma + habos csokihajók


Megint nosztalgiázom, szokjátok meg, én már csak ilyen vagyok! Annak idején, felbukkant itt-ott, egy mozgó vitrines árus,  aki ritkábban almát, de nyalókát, három csíkos marcipánt, házilag készített, finomságokat árusított, fillérekért.  Vicces volt, amikor tilosban, a suli előtt árulta a portékáját, aztán amikor megjelent egy tanár, futott eszeveszetten a talicskával. Kolozsvári tartózkodásunk alatt, felbukkant a rég elfeledett cukros alma, a Sétatéren,  no, nem a nyalókás bácsi, mert az óta már ez sem a régi! Ellen tudtam állni, a könyörgő gyerekemnek, meg a mosolygós piros almáknak? Naná, hogy nem! Persze vettem is Ádámnak, amitől vérpiros festékes lett a nyelve. Megpróbáltam már máskor is elkészíteni, de nem fedte szépen be az alma felületét, így most, egészen egyszerűen rácsorgattam, most sem lett szebb, de nekünk ízlett!

Hozzávalók:
  • 3 alma
  • 3 hurkapálcika
  • kb. 30 dkg. cukor
  • 2 csepp ecet.
 A megmosott almákat hurkapálcára szúrtam. A cukrot lábosba tettem, hagytam szépen felolvadni, hozzáöntöttem az ecetet, amikor már kezdett barnulni, levettem a tűzről. Először beleállítottam az almákat, hogy az aljára is kerüljön a cukorból, tányérra tettem, majd rácsorgattam a többi karamellt. 

 Tipp: nem szabad kevergetni, mert akkor maradnak benne cukor göbök, mint az enyémbe!

Habos csoki hajó :
 

A másik Mikulási meglepetésem, a szokásos reggeli, gabonapehelyhez való tejhez, kis csoki hajót ültettem, csemetémnek. Totál sikert arattam!  Ezzel a módszerrel, már készítettem édességet, és most újra szembejött a neten ebben az ötletes formában, itt.
 

  Végül, de nem utolsó sorban, engem is meglepett a Mikulás!
Évánál meghirdetett játékban résztvettem, ezt hozta tegnap a postás! Itt is köszönöm :))

 

2012. december 2., vasárnap

Mézeskalácslikőr


Remek ajándék az ünnepekre, de aki szereti az édesebb likőröket, bátran készítse el, mert ez is biztos ízleni fog!

Hozzávalók:
Vízgőz fölött, felolvasztottam a nugátkrémet, belekevertem a fűszert és a tejszínt, majd  hagytam langyosra hűlni,  hozzáadtam a vodkát/ konyakot. 24 órát hűtőbe érleltem, majd leszűrtem sűrű szitán. Behűtve az igazi!

Mézeskalács fűszerkeverék


Nekem ennek fűszernek az  illatától, rögtön a tél és az ünnepek jutnak eszembe, már csak azért is, mert nálunk mindig van Karácsonykor mézeskalács! Ezt sem szoktam készen vásárolni, inkább magam készítem frissen, így intenzívebb az íze is.

Hozzávalók:
  • 1 ek őrölt fahéj
  • 1 ek. szegfűszeg
  • 1 ek. gyömbér
  • 1 ek. ánizs
  • 1ek. kardamom
  • 2 csillagánizs
  • 1 tk szegfűbors
  • 1 tk. szerecsendió.
A hozzávalókat, mozsárba porrá törtem, jól záródó üvegbe tárolom. 

 

2012. november 29., csütörtök

Birsalma leves


Újabb leves variáció, mint már írtam, nálunk nincs ebéd leves nélkül! Nagyon finom, egészséges és roppant egyszerű :)

Hozzávalók:
  • db. birsalma
  • fél citrom leve + héja
  • 2 dl. tejszín
  • só,cukor, csillagánizs, szegfűszeg.
A birsalmákat, kefével megmostam, és bármilyen meglepő, de nem hámoztam meg, aki akarja, hámozza.  Felkockáztam, felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte, enyhén megsóztam, hozzáadtam a fűszereket, a citrom sárga héját, és feltettem főni. Amikor már megpuhult, hozzáadtam a tejszínt, még hagytam, amíg még egyszer felforrt, citromlével, cukorral, ízlés szerint édesítettem. Forrón tálaltam.


2012. november 23., péntek

Zabfasírt, nyers narancsos céklasalátával


Szeretném, ha többször  étkeznénk egészségesen, próbálom e felé irányítani a családomat is, kisebb-nagyobb sikerrel, (hiszen két húsimádó pasival élek :) mikor mi kerül terítékre Nem is írtam még, de a kenyeret is magam sütöm kb. 1 hónapja, igaz nincs spéci kenyérgépem, csak elektromos sütőm, de ez is teljesen jól megteszi, ezzel is az egészségesebb étkezésünkhöz járulok hozzá. Ezzel a fasírttal is ez volt a cél, persze a fiúk az első tesztelésnél kicsípték, hogy ebbe biza nincs hús, ennek ellenére, jóízűen megették. Elkészíthető ünnepekre is, vagy bulikra hidegtálra, nekem, sokkal jobban ízlett mint a hagyományos húsos!


Nyers céklasaláta, naranccsal, dióval:  
  •  2 nagy vagy 4 kicsi  cékla
  • 2 narancs
  • fél citrom
  • 2 ek. szőlőmagolaj
  • 1 ek.barna cukor
  • vágott dió


Zabfasírt hozzávalói:
  • 10 dkg. zabpehely
  • 1 fej hagyma
  • 1 fél póréhagyma
  • 2 ek. vaj
  • 2 db. tojás
  • 4 dl. víz/ vagy húsleves
  • 2 ek. vegamix (vegeta sómentes változata, csak pusztán a szárított zöldségek!)
  • só, bors, majoránna, kakukkfű
  • zsemlemorzsa.
 
A felhevített vajban, üvegesre pároltam az apróra vágott hagymákat, beleszórtam a  zabpelyhet, a vegamixet, felöntöttem a vízzel/húslevessel, megszórtam  sóval, fűszerekkel, lefedve lassú tűzön hagytam főni kb.10-15 percet. Amikor megfőtt a zab, hagytam kihűlni, addig elkészült a saláta.
A megpucolt, lereszelt céklát meglocsoltam a citrom levével. A narancsokat meghámoztam, kockára vágtam, hozzáadtam a céklához, rászórtam a sót, cukrot, olajat, egy maréknyi dióval meghintettem, hűtőbe állt amíg kisültek a fasírtok.
A kihűlt  masszához, hozzáadtam a tojásokat, és annyi zsemlemorzsát, hogy összeálljon. Vizes kézzel megformáztam, bő forró olajban szép pirosra sütöttem. Melegen tálaltam a salátával.

2012. november 19., hétfő

Trüffel torta


Keresztlányom szülinapjára sütöttem. Mivel csoki és marcipán imádó, egyértelmű volt, hogy a torta is ilyen ízesítésű lesz. Régebben megjelent Nők Lapjába néztem ki ezt az egyszerű és mennyei  finom receptet, most került rá a sor, némi változtatással. Szeretem ezt a krémet mert, habkönnyű nem túl édes, pont az én ízvilágom.

Tészta:
  • 6 db. tojás
  • 6 ek. cukor
  • 6 ek. liszt.
Krém:
  • 5 dl. tejszín
  • 15 dkg. étcsoki 70%
  • kb. fél üveg málnalekvár
Tetejére:
  • 20 dkg. marcipán
  • kakaópor.
A krémhez, előző este, felforraltam a tejszínt, a beletördelt  csokit, felolvasztottam
Másnapig hűtőben állt. 
A tojásokat különválasztottam, kemény habbá vertem a fehérjét a cukorral, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat, legvégül lazán beleforgattam a lisztet is. 3 egyenlő részre osztottam, egyenként kisütöttem őket 190 fokon 12 perc alatt. Amíg sültek, elővettem a tegnap már előkészített tejszínes-csokit, és robotgéppel felvertem. A kihűlt lapokat megtöltöttem úgy, hogy lap-krém-lap aminek a krémre eső részét kentem be a málnalekvárral, így folytattam a rétegezést. A tetejét és az oldalát is bekentem. A marcipánból dió nagyságú golyókat formáztam, amiket kettévágtam, így fektettem a torta tetejére. Kakaóval meghintve tálaltam.
Isten éltessen még egyszer!!!


2012. november 11., vasárnap

Libatepertős pogácsa



 Stílusosan, ha már ma van Márton nap! Készítettem a hétvégére  libaaprólékból levest, de most tésztával tervezem a kacsacombot is, párolt lilakáposztával. 
 A libatepertőt, magam sütöttem, nagyon szép bőrös libahájat vettem, amiből rengeteg finom zsír is kisült.
Elkezdődött a téli lakoma ideje, szerencsénkre csak a konyhában, mert úgy látszik az idő még kegyes hozzánk, amit egyáltalán nem bánok! 

Hozzávalók:
  • 60 dkg. liszt
  • 25 dkg. darált libatepertő
  • fél citrom reszelt héja
  • 5 dkg. élesztő
  • 2 dl. langyos tej
  • 3 dl. tejföl
  • 3 tojás sárgája
  • 3 kk. só, őrölt fehérbors.
A tej felében elmorzsoltam az élesztőt, megszórtam 1 ek. cukorral, meleg helyen felfuttattam.

Tipp: Hálás köszönet érte Tesómnak! Ugyanis, azt tanultam tőle, pillanatok alatt felfut úgy az élesztő, meg utána a kelt tészta is, ha a sütőbe „zárjuk” (nem kell bemelegíteni!) Így teljesen huzatmentes helyen, zavartalanul pihenhet.

A lisztet tálba szitáltam, közepébe ütöttem a tojások sárgáját, sót, citromhéjat (amitől különleges pikantériája lesz)  tejfölt és  a megkelt kovászt. Lágy tésztává gyúrtam, közben apránként hozzáöntöttem a maradék tejet. Elkezdtem gyúrni, amíg puha, rugalmas tésztává kerekedett, aki akarja robotgéppel is dagaszthatja. Először egymásra hajtottam a két oldalsó részét, majd fentről és lentről a széleket. Letakarva (sütőbe!) duplájára kelesztettem. Közben a ledarált tepertőt megborsóztam.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam, megkentem a tepertőkrémmel, újból meghajtogattam és letakarva hagytam megint 15-20 percig kelni. Ujjnyi vastagra nyújtottam,  pogácsa szaggatóval kiszúrtam, a kimaradt tojásfehérjének a felét villával kissé felvertem, megkentem a pogácsák tetejét, szezámmaggal megszórtam, és előmelegített sütőben, 190 fokon 30-35 percig sütöttem.  



2012. november 3., szombat

Brokkolis, kesudiós marhacsíkok


A hetünk, lassan, és csendben, nagyon nagy csendben telt, ugyanis, az én drága fiam, elutazott Németországba a Tesómékhoz. Ma este érkeznek vissza az unokahúgommal, már tűkön ülök! A két kedvencével várom,  lasagnet és csörögét sütöttem. 
Ezt a finomságot, meg mi ettük a héten. 

És mielőtt bárki megjegyzést tenne, ez valóban marha bélszínből van! Ezért is fantasztikus a magyar nyelv, mert számtalan formában használjuk és variáljuk szavainkat, ez alól nem kivétel a gasztronómia sem, mert szokott az úgy lenni, hogy bár tudjuk, hogy nem a csirke csontos részén terem az osztriga, vagy például, nem a barátok fülét vágjuk le és ezt főzzük meg, fene tudja miért, de mi így is nevezzük őket. Írom ezt azért, mert kikívánkozik belőlem! Biztos már más blogot szerkesztő is megjárta, hogy a semmiből előkerül valaki, hagy egy csípős megjegyzést, azzal eltűnik. Nem is lenne ezzel semmi gond, bírom én a kritikát, de csak abban az esetben ha jogos. Nem vagyok egy tanult szakács, és blogot sem villogásból vezetek, akinek nem tetszik, ne olvasson!
 Na, és most, hogy már kiírtam magamból, íme a recept :)

Hozzávalók:
  • 40 dkg. vékony csíkokra vágott bélszínszelet
  • 5 dkg. kesudió
  • 1 ek. olívaolaj
  • 2 cikk fokhagyma
  • 1 nagy fej brokkoli
  • 1  zellerszár
  • 150 ml. marhahúsleves
  • só, bors.
A felhevített olajban megpirítottam a kesudiót, majd félre raktam. A hús csíkokat erősen megborsóztam, meghintettem ötfűszerkeverékkel, majd magas hőfokon aranybarnára pirítottam, ugyan abban a serpenyőben, összekevertem a kesudióval. Külön pirítottam 1-2 percig , a rózsáira szedett brokkolit, és a felaprított zellerszárat,  húslevessel felöntöttem, lefedve puhára főztem. Amikor megpuhult, összekevertem a diós hússal, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, összemelegítettem és már tálaltam is! Isteni finom és roppant gyors!

Tipp: Nekem a húslevesből, mindig megmarad 1 vagy fél tányérral, amit lefagyasztok, és ilyenkor felhasználhatok



Good Food magazin, 2012.1 szám.

2012. október 21., vasárnap

Tökös-mákos pite


Roppant finom, tipikus őszi, finomság. A tésztája ugyan az, amit már kívülről fújok és oly sok sütihez használom, de mit tegyek,  nem tudok betelni vele! Ezért a tésztát nem is írom, ITT megtalálható.

A tökös töltelékhez:
  • 1 kg. sütőtök
  • 4 ek. cukor
  • 1 vaníliás cukor
  • 1 kevés fahéj.
A mákos töltelékhez:
  • 15 dkg. őrölt mák
  • 10 dkg. cukor
  • 1,5 dl. tej
  • 1 citrom reszelt héja.
 A sütőtököt nagyobb kockákra vágtam, húsát lereszeltem, a cukorral és a többi hozzávalóval puhára főztem.  Ha nem elég édes a tök,  még tehetünk bele cukrot, nekem ennyi elég volt.
A mákot, a felforralt tejbe szórtam, megfőztem, (kb. 1-2 perc) citromhéjjal, cukorral  ízesítettem, mindkét tölteléket hagytam kihűlni.

A tésztából két lapot nyújtottam, kikentem egy tepsit, leterítettem az egyik tésztát, ráhalmoztam a mákos tölteléket, majd erre a tököset, erre borítottam a másik kinyújtott tésztalapot. Tetejét villával megszurkáltam, tojással megkentem, forró sütőben, 190 fokon, 30-35 perc alatt készre sütöttem. Amikor langyosra hűlt, porcukorral meghintettem.



2012. október 17., szerda

Házi mustár



Mustár párti vagyok, ezért már rég izgatta a fantáziámat, hogy vajon milyen lehet a házi készítésű ? Annyi mindent csinálok-csináltam házilag, gondoltam, ezt is kipróbálom. Hát, nem nagyon ízlett, gondoltam, még szerencse, hogy csak egy kis üvegcsével kísérleteztem, és bánatosan betettem a hűtőbe, gondoltam, majd valamibe elhasználom.  Aztán, ott várt, türelmesen, pár nap után elővettem, beleszagoltam, és tökéletes mustár illata és íze lett. Biztos ez a titka, hogy pár napig érlelni kell!

Hozzávalók:

  • 10 dkg. mustármag
  • 1/2 dl. borecet
  • 1/2 dl. víz
  • 1 kk. torma
  • pár csepp citromlé
  • csipetnyi só
  • 1-1 fél mokkáskanál bors, szárított tárkony, szegfűbors.
Először a mustármagot mozsárba összetörtem (én szándékosan hagytam egy kicsit darabosra) , majd a többi fűszert is,  apránként hozzáadtam a citromlevet, ecetet,vizet, tormát,  és pépesre kevertem. Üvegbe kanalaztam, 2 hétig hűtőbe érleltem!
Aki szereti a csípős mustárt, növelje a torma mennyiségét.


2012. október 14., vasárnap

Őszi ínyenc csirkemáj



Az ihletet, a már oly sokszor készített   májpástétom receptem adta, na, meg a szőlő evés közben pattant ki az is a fejemből, mi lenne, ha a holnapi máj mellé is dobok egy pár szemet belőle. Aki nem próbálta még ki, milyen a máj szegfűszeggel és fahéjjal, az ne féljen kipróbálni, mert remek ízharmónia, érdemes megkóstolni!

Hozzávalók:
  • 2 nagy hagyma 
  • 2-3 ek. olívaolaj
  • fél kg. csirkemáj
  • 0,5 dl. Tokaji aszú ( ez el is maradhat)
  • 1 nagy marék muskotályos szőlő
  • só, bors,  őrölt szegfűszeg - fahéj-pirospaprika.
A szőlő szemeket félbevágtam, és kiszedtem a magokat. A felhevített olajban, megpirítottam a vékonyra szeletelt hagymákat, sóztam, borsóztam, majd rákerültek a megmosott, megpucolt májak.  Együtt még pirítottam pár percig, majd hozzáadtam a pirospaprikát, szegfűszeget, fahéjat, szőlőt és hozzáöntöttem a bort. Lefedve, lassú tűzőn készre főztem, ha szükséges, még utána sózható.  Párolt rizzsel tálaltam.

 

2012. október 6., szombat

Sertésbélszín Budapest módra




   Újra itt :)  Hosszú és fáradságos nyár után, különleges kalandokkal , túl egy költözésen, dús teendők mellett, megérkeztem!
 Lassan már elvonási tüneteim voltak, úgy a blogolás iránt, mint a megszokott, főzés után is.  A gyomrunk kikészült  a sok rendelt kajától, és egy adott ponton már nem volt türelmem kivárni, amíg elkészül a konyhám, így vettem egy mini villanyrezsót és azzal próbáltam valami ehetőt is előállítani. A konyhám elkészült, de akadt más akadály, a fényképezőgépem töltőjét is sikerült rendesen elrakni, de most már apadnak a doboz mennyiségek, nagyjából, kezd  helyreállni a rend,  minden téren! A menüm főcíme egyben utalás is, hogy drága szülő városomat Kolozsvárt elhagyva hova is költöztünk, újból! De erről a témáról, nem írnék momentán többet, talán, egyszer(?)... Recept!

Hozzávalók:
  • 80 dkg. szűzpecsenye
  • 1ek. vaj
  • 2 ek.olívaolaj
  • 1-1 fej lila és vöröshagyma
  • 1 csík füstölt szalonna
  • 2-2 paprika, paradicsom
  • 20 dkg. gomba
  • 15 dkg. zöldborsó
  • só, bors, paprika.
A húsbóll ujjnyi vastag szeleteket vágtam, sóztam,borsóztam.  A raguhoz, minden hozzávalót, egyformára felkockáztam, majd ebben a sorrendben sütöttem; először  a szalonnával kezdtem, ehhez hozzáadtam a hagymát, amikor már üvegesre sült, hozzáadtam a paprikát, borsót, paradicsomot, gombát, sóztam, borsóztam, meghintettem pirospaprikával, letakarva, lassú tűzőn puhára főztem, ami kb. 10 percet vett igénybe, közben a hús is megsült.
Külön, a  vajat az olívaolajjal összemelegítettem, a hússzeletek mindkét oldalát hirtelen kisütöttem benne, az elkészült raguval tálaltam.
Az eredeti receptben,  libamájjal dúsítják, na, az most nem került bele, de, így is nagyon finom lett!



2012. július 13., péntek

Költözés miatt, átmenetileg zárva!

kép forrása

Ritka bejegyzéseim oka is ennek köszönhető… költözünk!!!  ezért átmenetileg, kényszer pihenőre ítélem blogomat :( 
Remélem, ez idő alatt, nem merülök feledésbe, mert ahogy csak tehetem, jelentkezem!
 Búcsút veszek a kicsi drága konyhámtól, amibe nagyon jól éreztem magamat, minden zugát imádtam, nem csoda, hiszen minden az én elképzelésem, tervezésem szerint lett kialakítva. 

 már majdnem üresen

Nagyon szerettem itt élni, de sokszor úgy alakul az életünk, ahogy előtte, soha nem gondoltuk volna. A dolgok megváltoznak, és remélhetőleg jobbra!  De már nem búsulok,várom az új konyhám tervezését :))
Addig is, süssetek-főzzetek sok finomságot, egy darabig nélkülem, ígérem, sietek vissza! 
 
Ezzel a vidám, videóval búcsúzom, amit Ádámmal már 100 X megnéztünk, és még mindig tudunk nevetni rajta.

2012. július 9., hétfő

Rózsafagyi


Keresztanyáméknál, gyönyörű rózsák nyílnak, a tövek, még a Nagyszüleim kertjéből vannak.  Több féle, és némelyiknek olyan az illata, mint a békebeli Bulgár rózsaolajnak.  Gerdi -nél láttam, és jutott eszembe, így az ő receptje alapján, rózsaüdítőt készítettem, az általa megadottnak, a  fele mennyiségéből, aztán,  meg ez a fagyi pattant ki a fejemből. Isteni finom, és kezdőknek is ajánlom!

Hozzávalók:
  • 1/2 liter tejszín
  • 15 dkg. porcukor
  • 1 dl. rózsaszörp.
A tejszínt felvertem, apránként hozzáadva a cukrot, de nem teljesen keményre,  inkább kissé krémesebbre, hozzácsorgattam a rózsaszörpöt, összekevertem, zárható dobozba kanalaztam, majd a hűtőbe állt, 4-5 órát, kandírozott rózsaszirommal  díszítettem. 
Köszi a receptet Gerdi! :)



Bár a piros dominál, balra vannak az illatosak is!


Kár, hogy nem érezhető a csodás  illata...